Az MSZP elnöke tévévitára hívta Orbán Viktor miniszterelnököt, ezt szombaton Budapesten, a Petőfi-szobornál jelentette be, ahol ünneplőkkel találkozott. Mesterházy Attila elmondta azt is, hogy a kormányváltó erők nagygyűlését március 30-án tartják meg. A szocialista politikus az egybegyűltek előtt arról is beszélt, hogy modern köztársaságot, félelem nélküli országot akar.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország az elmúlt négy évben azért teljesített jobban, mert egységes volt, sőt ma Európában a legegységesebb ország, amely egy új korszak kapujában áll. "Mindenki láthatta, ha egységesek vagyunk, a magyar név megint szép lesz méltó, régi nagy híréhez" - mondta a kormányfő szombaton, a március 15-i nemzeti ünnepen a Múzeumkertben tartott állami ünnepségen, ahol kijelentette: "mi vagyunk ma a legegységesebb ország Európában".
Az elmúlt évek kormányzati intézkedéseire utalva kifejtette: "megmutattuk, hogy megvédjük a magyar családokat az uzsorától, a monopóliumoktól, a kartellektől, a nemzetek fölé magasodni akaró birodalmi bürokratáktól. Megmutattuk, hogy meg lehet védeni a munkahelyeket, és százezer szám tudunk újakat teremteni". Azt is megmutatták - folytatta -, hogyan lehet "felfeszíteni az adósságcsapda ajtaját".
A magyar nemzet rendkívüli teljesítmények lehetőségét hordozza magában, rendkívüli tettek összeadódó, egymásra épülő láncolatát: 1848-49 sem volt más, mint a magyarokban rejlő képességek és tartalékok káprázatos megmutatkozása, visszatekintve "a halált megvető bátorság, a kitartás, a leleményesség és a lovagiasság nagyívű tábláját látjuk" - fogalmazott a 166 évvel ezelőtti forradalomról.
Huszonkét perces beszédét a miniszterelnök azzal zárta: "Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!"
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve