Mivel az elmúlt években nem politikai kampányokat folytatott a kormány, a korábbi programok eredményei ma is megvannak, ezekre lehet építkezni. Viszont Orbán Viktornak elmondása szerint már 2017-re kell gondolnia, hiszen júliusra el akarják fogadni a következő évi pénzügyi tervet.
Az aktív külpolitikai évkezdetet Orbán a tavalyi évhez hasonlította, amikor Angela Merkellel és Vlagyimir Putyinnal találkozott. A Jaroslaw Kaczyñskivel való magánbeszélgetést úgy jellemezte, hogy ez egy szabadságharcos öregfiúk találkozója volt.
Orbán leszögezte, hogy soha nem fog támogatni egy Lengyelország elleni szankciót az Unió részéről, mert ezt a "támadást" már a magyar kormány is átélte: Több tiszteletet a lengyeleknek, mert megérdemlik!
A Cameronnal való találkozó kapcsán leginkább a "kiváló kereskedő" britek nemzeti karakterét méltatta. A brit reformtörekvésekkel kapcsolatban elmondta, brüsszelizmustól szenved az Európai Unió, melyet az Alapszerződés módosítása nélkül nem lehet megoldani. Ez Orbán szerint valami olyasmit jelent, hogy lopakodó hatáskörelvonás történik, mindenből azonnal uniós ügyet akarnak csinálni, holott a menekültválság bebizonyította, hogy a tagállamoknak kellett volna megvédenie a határokat.
Orbán kérdésre válaszolva tévesnek nevezte a legnagyobb német iparosok véleményét, miszerint a menekülteket minél gyorsabban integrálni kell. A miniszterelnök a közel-keleti származású férfiak által elkövetett súlyos kölni atrocitásokat is értékelte, és bár "nem akarja az évet ideológiai természetű vitával kezdeni", de szerinte a liberalizmus válságának egyik tünetével van dolgunk.
Az úszószövetségen belüli botránnyal kapcsolatban Orbán úgy mondta el a véleményét, hogy leszögezte a politikát távol kell tartani a sporttól. Orbán felidézte, hogy együtt kampányolt a vizes vébéért Hosszú Katinkával, és ismeri a tisztességben megőszült Kiss Lászlót is, akiről csak kalaplevéve lehet beszélni. És bár mindketten kiváló sportemberek, mégis valami gellert kapott a kapcsolatukban. Olimpiára készülve megromlott viszonyuk nemzeti ügy, ezért a kormány felajánlotta segítségét, csak azt kérte, árulják el, hogy miben tudnak segíteni. De egyelőre ez számára nem derült ki.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve