Orbán Viktor megjegyezte, tetszik neki, amit Jaroslaw Kaczynski, a lengyelországi kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke mondott az ügyben, vagyis hogy Bill Clintonnak orvoshoz kell fordulnia.
A miniszterelnök szerint a Magyarországra, Lengyelországra és általában Közép-Európára tett negatív megjegyzések, amelyek megszaporodtak a migránsválság óta, nem véletlen elszólások. Ugyanis "a Demokrata Párt vezetői mögött (...) Soros Györgyöt kell látnunk", aki azt hirdette meg, hogy minden évben be kell engedni legalább egymillió muszlimot Európába - mondta, hangsúlyozva, hogy Magyarország akadályát jelenti ennek a Soros-féle amerikai tervnek.
A kormányfő ezek alapján Bill Clinton szavait úgy kommentálta: "a száj Clintoné, de a hang Soros Györgyé". Ezen a gondolaton ment tovább a miniszterelnök, amikor azt mondta, hogy a magyarországi ellenzék ereje elmarad a Soros támogatta civil szervezetek erejétől, és ezeket a szervezeteket nem választotta meg senki, viszont a pénz Soros háttérhatalmi rendszerén keresztül érkezik hozzájuk. Ezért beszélni kell arról Orbán szerint, hogy az amerikaiak kiket finanszíroznak Magyarországon és milyen befolyást akarnak itt gyakorolni - írja a 444.hu.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve