A 2024-es budapesti olimpiai pályázat visszavonását javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek a városvezetés a kormánnyal egyetértésben - közölte Tarlós István főpolgármester is az MTI-vel szerdán, miután egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel és a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőivel.
Az elfogadott kormányhatározat megállapítja: "Budapest és Magyarország számára az olimpia nemzeti ügy. Régi tapasztalat, hogy a nemzeti ügyek képviseletéhez egyetértésre van szükség. Ez az egyetértés az ország vezetői és a pártok között a pályázat benyújtásakor megvolt, megtestesült a Fővárosi Közgyűlés 92 százalékos, illetve az Országgyűlés 80 százalékos többséggel meghozott döntésében. Az elmúlt hónapokban a korábban létrejött egység felbomlott, az olimpia ügye nemzeti ügyből pártüggyé vált. Ezért a felelősség a korábbi döntésükből kihátráló ellenzéki pártokat terheli" - áll a kormány szerdai ülésén elfogadott szövegben.
Kapcsolódó
A határozatban leszögezik: "sikeres pályázásra, az olimpia megrendezésére csak olyan városoknak van esélyük, ahol a kérdésben egyetértés jött létre és áll fenn. Ez Párizs és Los Angeles esetében ma is igaz. Mivel Budapesten a szükséges egység felbomlott, így Budapest olimpia rendezési pályázata esélytelenné vált. Ebben a helyzetben csak az a felelős döntés, ha Budapest és a Magyar Olimpiai Bizottság a rendezésre irányuló pályázatot nem tartja fenn. Ezért Magyarország Kormánya javaslatot tesz arra, hogy Budapest Főváros Önkormányzata és a Magyar Olimpiai Bizottság vonja vissza a 2024. évi olimpiai és paraolimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát" - olvasható a kormányhatározatban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve