Rendkívüli rendőrségi bejelentésben közölték az operatív törzs napi tájékoztatóján, hogy Müller Cecília tisztifőorvos és az Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) nevében ismeretlen támadók olyan elektronikus leveleket küldtek ki egészségügyi intézmények és más szervezetek részére, melyben egy űrlap kitöltésére próbálták rávenni a címzetteket és így adatokat megszerezni - idézi a tájékoztatót az Infostart.
A levél magyartalansága önmagában is gyanús lehet, de figyelmeztetnek, hogy a levél csatolmányát senki ne nyissa ki. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Kapcsolódó
Kiss Róbert, az ügyeleti központ munkatársa elmondta, az osztrák, a német, a cseh, a szlovák és a horvát állampolgárok személyforgalomban már a korábbi rend szerint beléphetnek a határokon Magyarországra. Az házi karantén ellenőrzésére szolgáló alkalmazás aktív felhasználóinak köre 778, eddig 2586-an töltötték azt le. Egy nap alatt 318 házi karantént rendeltek el.
Müller Cecília elmondta, a 14 újabb fertőzött az ország minden területéről került ki, kisebb csoportokról, egyéni esetekről van szó. Fiatalkorúak is vannak köztük, 11, 15 évesek, akik egy-egy családi járványhoz tartoznak, és családtagoktól kapták el a vírust.
A korábban kezdett szennyvízvizsgálatokról Müller elmondta, ezekkel is tudják mérni a vírus maradványainak arányát, amire tünetes vagy tünetmentes fertőzöttek jelenlétére következtetnek: egy-két héten belül hol növekedhet a fertőzések száma. Mindhárom fővárosi szennyvíztisztítóból vesznek mintákat már egy ideje.
Egész Budapest lakosságát látjuk, reprezentatív az adat. Ki tudjuk mutatni a vírust, de egy nagyságrenddel, tehát jelentősen csökkent a kimutatott kópiaszám, vagyis nagy valószínűséggel nem várható a fertőzöttek számának emelkedése 1-2 héten belül - mondta Müller.
Kérdésre elmondta, most már lehet kézfogással köszönni, de ügyeljen mindenki a kézmosásra.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve