A piacokon és az áruházláncokban már megjelentek a magyar primőr zöldségek, főleg a termálvízzel fűtött üvegházakból, fóliasátrakból érkezik nagyobb mennyiségben például a paprika, paradicsom és az uborka - mondta Ledó Ferenc.
A hidegfóliákból is elkezdték a hidegtűrő növények szedését, például a salátaféléket, a hónapos retket, a kínai kelt, és a zöldhagymát.
Az elnök szerint az üvegházi és fóliás termelésnek köszönhetően a legtöbb hajtatott termékből a magyarországi termelők április közepétől november végéig folyamatos látják el a piacokat. A magyar primőráru a kisebb szállítási távolság miatt frissebb, ezért jobb minőségű, mint az import. Ezt általában az árban is tudják érvényesíteni a termelők, főként a piacokon, az áruházláncokban azonban kevésbé - tette hozzá. (Fiatalok járnának a vásárba félpénzzel.)
A magyar zöldségek aránya a fontosabb termékek, például a paprika, paradicsom esetében húsvét után már eléri a 60-70 százalékot a primőrök között, május elejére pedig a 80-90 százalékot.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve