A csomagolási hulladék növekvő mennyisége Magyarországon is probléma, bár az Európai Unió területén az egy emberre jutó évi 158 kilogramm elmarad a magyarországi 103 kilogrammos átlagtól. E hulladékfajta nagy része a vásárlások során kerül a háztartásokba.
Az Európai Hulladékcsökkentési Héten a programokra jelentkezett önkéntesek saját ötleteik megvalósításával a hulladékkeletkezés megelőzésének, a keletkezett mennyiség csökkentésének, a termékek újrahasználatának, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságát hangsúlyozzák.
Az Európai Hulladékcsökkentési Hetet az Európai Bizottság LIFE+ programja keretében szervezik 2009 óta. A program kiemelt célja a jó gyakorlatok felkutatása, bemutatása, népszerűsítése, a közösségek társadalmi felelősségvállalásának mozgósítása.
A szervezők a program végéig, november 27-ig várják az Európai Hulladékcsökkentési Héthez kapcsolódó www.vallalom.eu felületen a már meglévő hulladékcsökkentést célzó vállalásokhoz csatlakozókat.
Az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság korábbi közlése szerint a hulladékcsökkentési héthez csatlakozhat államigazgatási szerv, egyesület, civil szervezet, gazdálkodó, ipari szervezet, oktatási intézmény, magánszemély, valamint egyéb szervezet, például egyház, kórház vagy kulturális központ is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve