Folyószámla-értesítőt az kap, akinek a személyi jövedelemadóban túlfizetése vagy tartozása van. A túlfizetést az adózó visszakérheti, vagy átvezetheti másik adónemre, a tartozást pedig mielőbb érdemes befizetni, mert amíg ez nem történik meg, késedelmi pótlékot számol fel a NAV - mondta a szóvivő. Pótlékértesítőt az kap, aki 2014-ben nem fizetett határidőre.
Kis Péter András arra is felhívta a figyelmet, hogy azon nyáron végzett diákoknak - akár egyetemisták, akár érettségizettek - , akik még nem tudtak elhelyezkedni, és nem is tanultak tovább, így október 31-én lejár a diákigazolványuk, be kell jelentkezniük a NAV-nál, hogy jogosulttá váljanak egészségügyi ellátásra. Hozzátette, hogy október 31. után még 45 napig, vagyis december 16-ig jogosultak az ellátásra, utána kell figyelniük, és bejelentkezniük.
Annak, aki nem biztosított, és egyéb jogon sem jogosult ellátásra, 2007 óta kötelezően meg kell fizetnie az egészségügyi szolgáltatási járulékot; ennek havi összege 6930 forint, de napi szinten is fizethető, a napi összeg 231 forint - mondta a szóvivő.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve