Kedd hajnalban záporok, zivatarok az éjszaka második felére fokozatosan lecsengenek, ezzel együtt pedig a felhőzet is jelentősen csökken. Az északias szél főleg északkeleten élénk marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11 fok között alakul.
Kedden napközben többórás napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, de ezekből legfeljebb délkeleten, ott is inkább csak a nap első felében alakulhat ki néhány zápor. Az északias szél többfelé élénk, főként a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti megyékben olykor erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 22 fok között várható.
Kedden a keleti és a nyugati megyék kivételével az ország nagy részére elsőfokú figyelmeztető előrejelzést adott ki az OMSZ zivatar miatt.
Szerdán hol gyengébb, hol erősebb gomolyfelhő-képződés mellett legalább néhány órás napsütésre mindenütt számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között alakul.
Csütörtökön a nappali gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütésre számíthatunk. Legfeljebb egy-egy futó zápor fordulhat elő. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A minimum-hőmérséklet 6 és 12, a maximum 20 és 25 fok között várható.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve