Kedd estétől szerda reggelig alapvetően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de helyenként szakadozottabb lehet a felhőzet. Párássá válik a levegő, elsősorban az északi megyékben köd, zúzmara képződik. A ködös tájakon szitálás, ónos szitálás, hószállingózás előfordulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban -1 és -6 fok között valószínű.
Szerdán kezdetben folytatódik a borult, párás, ködös idő néhol ónos szitálással, hószállingózással, majd a délutáni óráktól észak felől felszakadozik, csökken a felhőzet, és északkeleten helyenként hózápor is kialakulhat. Eleinte keleten a délnyugati, majd délutántól a Dunántúlon és a középső országrészben az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -6 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul.
Csütörtökön az ország nagy részén kevés felhő, sok napsütés várható, inkább csak a Dunántúl nyugati részén és a Tiszántúlon maradhatnak felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 7 fok között alakul.
Pénteken éjszaka foltokban köd, kis területen rétegfelhőzet képződik - nyugaton és északon a nagyobb eséllyel -, amelynek egy része napközben csak lassan szűnik meg. Az ország nagy részén kevés felhő, napos idő ígérkezik. Csapadék nem lesz. A déli szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve