Észak felől okklúziós front felhőzete, illetve gyenge csapadékrendszere nyúlik be fölénk, így a Dunakanyar és Budapest tágabb környezetében, valamint az Alföld nyugati, középső részein időszakos, többnyire gyenge eső valószínű - írják.
Eközben az északkeleti megyékben inkább erőteljes gomolyfelhő-képződés, valamint záporok, intenzív csapadékkal kísért zivatarok lesznek jellemzőek. A délnyugati, nyugati megyékben várható a legtöbb napsütés, és csapadéknak is arrafelé a legkisebb az esélye.
Az északnyugati, nyugati szelet nagyobb területen kísérik erős, néhol viharos lökések. Zivatarok környezetében is viharossá fokozódhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 24 és 29 fok között alakul, a tartósabban csapadékos tájakon azonban több fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 17 és 22 fok közé csökken a hőmérséklet.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve