„Az oltásellenesek egyrészt komolyt veszélyt jelentenek nemcsak saját maguk, de mások számára is, másrészt mindenkinek nagyon sok gondot okoznak. Egyrészt, amikor megfertőződnek, és súlyos betegségük alakul ki és bekerülnek a kórházba, akkor nagyon súlyos tünetekkel kell harcolniuk az életükért, emellett nyilván a hozzátartozók is nagyon aggódnak értük. (…) Mi pedig nagyon megterhelő harcot vívunk” – idézi a portál a videót, amit a magyar kormány Facebook-oldalán is megosztottak kedden.
A felvételen Dr. Czibula Eszter tüdőgyógyász beszél, aki szerint nagyon nehéz gyerekes családapáktól búcsút venni, „főleg azzal tudattal, hogy ez megelőzhető lett volna”.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve