Több kérdés merült fel a kínai vakcina OGYÉI honlapján megjelent alkalmazási előírásával kapcsolatban. A dokumentum szerint a 60 évnél idősebb személyeknél a fertőzéssel szembeni védőhatás még nem megbecsülhető, valamint a vakcina hatásossága és biztonságossága még további ellenőrzésre szorul - olvasható a portálon.
"Nem az a probléma, senki nem mondta azt, hogy az az oltóanyag azért rossz, mert Kínában gyártották, azért nem jó, mert régi technológiával készült, attól még tökéletes lehet. De meg kell tudnunk, hogy mit tud a vakcina, milyen körülmények között, milyen hatékonysággal" - mondta Pusztai Erzsébet infektológus az ATV Civil a pályán című műsorában.
Rusvai Miklós víruskutó szerint ugyanakkor nem aggasztóak az említett pontok és helyesnek véli, hogy elkezdődhet jövő héten az oltás a kínai vakcinával is. Azt azonban szakmai szempontból nem tartja indokoltnak, hogy míg a Sinopharmmal korcsoporti korlátozás nélkül oltanak, addig az AstraZeneca oltóanyagából csak a 60 év alattiak kaphatnak.
"Az, hogy nincs elegendő adat, az nem azt jelenti, hogy bennük valamilyen káros hatást váltana ki a vakcina, hanem csak azt, hogy a hatékonyságról nincs elég adat még, de az eddigi vizsgálatok alapján semmi nem indokolja azt a feltételezést, hogy bennük esetleg kevésbé lenne hatékony" - jelentette ki.
A koronavírus sajtóközpont a Híradónak azt írta, hogy a vakcina 18 év felett korhatár nélkül adható, biztonságos és hatásos. Mint más koronavírus elleni oltóanyag esetében, ez esetben is még számos nemzetközi kutatás zajlik az egyes korosztályokban.
A Sinopharm oltóanyagot már több mint 30 millióan kapták meg világszerte. Tavaly több országban úgy kezdték el széles körben alkalmazni, hogy még nem folytak le a harmadik fázisú klinikai vizsgálatai.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve