A tartalékok február óta először emelkedtek ebben az évben és május óta nem voltak ilyen magas szinten - derül ki az MNB friss adataiból. Az emelkedést feltehetően az uniós pénzek beáramlása okozta.
Szeptemberben 470 millió euróval csökkentek a tartalékok, annak ellenére, hogy 546 millió euró uniós forrás áramlott be az országba.
Márciustól szeptember végéig 8 milliárd euróval csökkentek a tartalékok, október végén 7,112 milliárddal voltak alacsonyabbak mint egy évvel korábban és 5,323 milliárddal estek az tavaly év végi szintjükhöz képest.
Az MNB 2014 óta a külső sérülékenység megítélésének javítása érdekében számos lépést tett, amelyekből eleve következett a devizatartalék szintjének csökkenése.
A jegybank meghirdetett stratégiája szerint addig engedi csökkenni a nemzetközi tartalékok szintjét, amíg a befektetők és a jegybank által is kiemelten követett Guidotti-szabály szerint az még érdemben meghaladja az éven belüli lejáratú külső adósság mértékét, ami az idei év közepére 19,8 milliárd euróra csökkent.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve