A felnőtt lakosság körében van igény a tanulásra: az OTP Bank számára készült felmérés azt vizsgálta, hogy milyen célra költenének 2 illetve 5 millió forintot az emberek, és a válaszadók 11 százaléka a tanfolyamot vagy az oktatás jelölte be.
A tanulni vágyók többsége a saját munkájához kapcsolódó készségeit, képességeit fejlesztené, az ilyen típusú tanfolyamokon kívül a legtöbben a nyelvtanulást és az informatikai ismeretek fejlesztését tartják kiemelten fontosnak.
A válaszadók között mindössze 15 százalék azoknak az aránya, akik egyáltalán nem nyitottak arra, hogy tovább képezzék magukat, esetleg elvégezzenek egy tanfolyamot a munkaerőpiaci versenyképességük növelése érdekében. Ez elsősorban főleg a visszavonulásra készülő idősebb (60 vagy azon túli) korosztály tagjaira jellemző.
A nyelvtanulásnál is viszonylag magas (19 százalék) azoknak az aránya, akik bár fontosnak gondolják ezeket a tanfolyamokat, ők maguk azonban nem vágnának bele.
Arányaiban a legtöbben (31 százalék) évi 50-200 ezer forintot szánnak önképzésre. Többet költenének tanulásra a magasabb végzettségűek, körükben 34 százalék azoknak az aránya, akik 200 ezer forintot meghaladó összeget is hajlandók kifizetni, hogy önmagukat fejlesszék. A felnőtt lakosság 23 százaléka egyáltalán nem költene saját maga fejlesztésére a következő évben, ennek a csoportnak a felét azok alkotják, akik egyébként sem szeretnének képzéseken részt venni - derül ki a felmérésből.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve