A bankok sorra jelentik be, hogy az augusztus 1-jétől érvényes pénzügyi tranzakciós illetéket áthárítják ügyfeleikre. Nemcsak egyes bankszámláknál, az elektronikus utalásoknál és a készpénzfelvételnél, hanem a bankkártyahasználatnál is felszámítják majd a megemelt mértékű illetéket. Az úgynevezett prémium ügyfelek azonban megúszhatják a sarcot, mert őket a pénzintézetek mindenáron meg kívánják tartani - olvasható a lap szombati számában.
Egy átlagos ügyfél számára évente mintegy 3300 forintos terhet jelent majd a bankok által áthárított tranzakciós adó. Nagy különbségek is adódhatnak aszerint, hogy kinek milyenek a bankolási szokásai, milyen típusú bankszámlával rendelkezik, hányszor és mennyi pénzt utal át rendszeresen, illetve mennyi készpénzre van szüksége - mondta a lapnak Gergely Péter, a Bankráció internetes portál szakértője.
A szakember szerint az a tapasztalat, hogy a pénzintézetek a legjobb ügyfelekkel kivételezett módon bánnak, hogy megtartsák őket. Akad olyan bank, amelyik megelégszik azzal, ha az ügyfél számláján legalább 150 ezer forint "parkol", és emellett minimum havi 280 ezer forintot utal el róla, de akad olyan is, amely kétmillió forintos megtakarításhoz ragaszkodik a tranzakció-mentesség érdekében. Az ingyenes számlavezetési csomagot azonban kevés bank meri "bevállalni".
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve