A nyugdíjasok 2021 februárjában a januári nyugdíjon felül egyheti nyugdíjat fognak kapni. És ez történik majd 2022-ben, -23-ban és -24-ben is. Orbán Viktor bejelentését a portálnál úgy értelmezték, hogy 2021 és 2024 között minden februárban egy-egy heti pluszpénzt kapnak az idősek, ami az első évben az átlagos nyugdíjas számára bő 30 ezer forintot jelenthet.
A Nyugdíjas Parlament elnöke, Karácsony Mihály szerint akármekkora összegről van szó, nem támogatja, hogy a kiemelkedően magas nyugdíjúaknak is folyósítsanak 13. havi nyugdíjat, mert nekik egészen biztosan nincs szükségük pluszpénzre. A KSH felmérése szerint általánosságban 178 100 forintból jó körülmények között lehet élni - emlékeztetett. Személy szerint az 500-600 ezer forint feletti nyugdíjakra nem adna se emelést, se prémiumot, se rezsiutalványt, se plusz egyheti nyugdíjat, sem 13. havit.
Juhász László, a A Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozatának elnöke szerint is elfogadhatatlan, hogy a rászorulók számára csak 10 hónap múlva érkezik a segítség. Ez rossz hír a nyugdíjasoknak, és nem segít a jelenlegi válság kezelésében, ami őket is érinti.
Április elején nyílt levélben fordultak a kormányfőhöz azonnali segítségért, kérve, hogy:
Minden nyugdíjas, akinél az ellátás havi összege nem haladja meg a 150 ezer forintot, kapjon - lehetőség szerint még április hónapban - 50 ezer forint rendkívüli juttatást.
Azok pedig, akik havi 100 ezer forintnál kevesebb nyugdíjban részesülnek, kapjanak kiemelt összeget. Nem utalványban, hanem pénzben, a nyugdíjhoz kapcsolva, de nem beleépítve, mert a rendszerszintű változtatásoknak most nincs itt az ideje.
Juhász László szerint több okból is kellene az azonnali nyugdíj-kiegészítés az időseknek. Egyrészt, mert ők is belekerültek a felvásárlási lázba. Ez koruk révén valamennyire kódolt, hiszen akik megélték a háborút, 56-ot, azoknál beégett, hogy ha baj van, fel kell tölteni a kamrát, és nem felejtették el, milyen, ha nincs mit enni. Emiatt túlkölthettek a nyugdíjasok, kevesebb maradt nekik, mint máskor. A másik, hogy a válság kezdete óta érezhetően megnőtt például az alapvető élelmiszerek ára, ahogy fogalmazott, lopakodó áremelkedéseket észlelni, és ez érzékenyen érinti a nyugdíjas korosztályt is.
Az alacsony nyugdíjúaknak gyors, egyszerű, azonnali segítség kell, most a válság alatt, nem jövőre. A KSH jelentése szerint január-márciusban 4,3 százalékkal nőttek az árak, márciusban tavalyhoz képest 7,9 százalékkal lettek magasabbak az élelmiszerárak, és az átlagon belül van pár 10, illetve 20 százalék feletti árnövekedés is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve