A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség vádat emelt az unokázós csalásokra specializálódott, rokoni körből kiinduló bűnszervezet tagjai ellen - írja közleményében a vádhatóság.
A vádirat szerint egy, az Egyesült Királyságban tartózkodó negyvenegy éves férfi és élettársa, egy negyven éves nő, továbbá a nő húga és sógora bűnszervezetet hoztak létre, amelyben Magyarországon élő, utasításaik szerint eljáró, velük általában rokoni kapcsolatban álló személyek intézték az idősek megtévesztését.
A 2018. júniusától 2019. júniusáig tartó elkövetés módja tipikusan az volt, hogy az egyikük Magyarországon élő, időskorú, személyeket hívott fel otthonukban, vezetékes telefonon és magát a sértett közeli hozzátartozójának adta ki. Azt állította, hogy autóbalesetben nagy kárt okozott és kiskorú sérült is van. A telefont a csaló ezután átadta annak, aki kiadta magát a balesetben részes személygépkocsi sofőrjének, vagy a helyszínen tartózkodó mentősnek és megerősítette a történetet. Az időskorú sértettek szeretteikért érzett aggodalmát kihasználva a telefonálók nagyobb összeget, illetőleg ékszereket kértek az okozott kár rendezésére azzal, hogy elküldenek valakit a pénzért, majd egy erre beszervezett ,,futárt" küldtek az értékekért. A vádlottak több mint negyven millió forintnyi értéhez jutottak hozzá, amelynek jelentős részét pénzátutalási rendszer és banki befizetés útján osztották meg.
A csalók tevékenységének a rendőrség vetett véget, amely az egész hálózatot felkutatta. Külföldi társszerveket is segítségül hívtak, hogy a csalókat lebuktassák.
A Budapesti I. és XII. kerületi Ügyészség huszonkét fő, köztük egy fiatalkorú ellen emelt vádat több rendbeli időskorúak sérelmére, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, egyes vádlottakkal szemben pénzmosás bűntette miatt is a Fővárosi Törvényszéken. Tíz vádlott letartóztatásban van, öten - részben jelen, részben más ügyből kifolyóan - bűnügyi felügyelet alatt állnak. Vannak olyan vádlottak, akiket a bűnszervezeti elkövetés és a halmazati büntetéskiszabási szabályok alapján húsz évet meghaladó szabadságvesztés is fenyeget - írja az ügyészség.
A nyugdíjasok megtévesztését célzó unokázós csalás egyre gyakoribb, ezért a rendőrség már tájékoztató kampányt is indított az idősek felkészítésére.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve