A kormány a második hullámban a 65 éven felüliek számára csak ajánlottá tette a vásárlási idősávot hétköznap délelőtt 9 és 11, illetve hétvégén 8 éa 10 óra között. Ők bármikor vásárolhatnak a fitalabbak azonban csak a sávon kívül.
A jozsefvaros.hu által megkérdezett, az idősávon kívül vásárló nyugdíjasoknak mind megvolt az oka arra, hogy miért nem él a számukra fenntartott lehetőséggel.
- Volt, aki egy szerelőre hivatkozott, aki miatt nem tudott korábban eljönni.
- Egy idős hölgy azt mondta, hogy így jött ki a lépés.
- Egy úr pedig úgy nyilatkozott, hogy nem igazán figyeli az órást, akkor jön-megy, amikor kedve tartja.
- Egy másik asszony arról beszélt, hogy bár kihasználja az idősávot, ha délután jut eszébe valami amit elfelejtett, azért elugrik a boltba.
Mindezektől függetlenül az idősek örülnek az idősávnak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve