A pénztári lefedettség a 16-35 évesek körében a 2002 évi 13 százalékról 7 százalékra csökkent - mondta Windisch az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) konferenciáján.
Ennek következtében az idősödő tagokat nem kellő mértékben pótolják a fiatalabb pénztártagok, hiszen a kétmilliót is meghaladja azon 35 év alattiaknak a száma, akik nem pénztári tagok - írja Azénpenzem.hu.
Ezzel az a fő gond, hogy a jövőben vélhetően nagyon sokan szorulnak majd az állami nyugdíj kiegészítésére. Bár hivatalos adat nincs, a szakszervezetek becslése szerint több egymillió olyan dolgozó lehet Magyarországon, aki hivatalosan minimálbért vagy annál alig többet kap.
Ezek után nem meglepő, hogy az ÖPOSZ felmérése szerint minden második magyar arra számít, hogy nyugdíjasként is dolgoznia kell majd, hogy megfelelő életszínvonalat tudjon fenntartani.
Fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve