A parlamentnek benyújtott adótörvény-módosító szerint a jövőben csak 15 százalékos személyi jövedelemadót (szja) kell a nyugdíjas munkavállalók bruttó béréből levonni, azon felül viszont járulékmentes lesz a foglalkoztatásuk - kezdi az intézkedés hatásait fürkésző háttéranyagát a G7 portál.
Ezzel sokkal kedvezőbb helyzetbe kerülnek, mint a többi munkavállaló, akiktől az szja-n kívül nyugdíjjárulékot és egyéb munkavállalói járulékot is levonnak. A munkáltatónak a bruttó béren felül szakképzési és szociális hozzájárulási adót is fizetnie kell az államnak.
Kapcsolódó
Milyen hatása lesz?
Nehéz megjósolni a változtatások munkaerőpiaci hatását - folytatódik a hírportál cikke. A K&H Bank készített egy felmérést, amiből kiderült, hogy a megkérdezett nyugdíjasok 78 százaléka arra számít, hogy sokkal rosszabbul fog megélni a nyugdíjából, mint a fizetéséből. Nem csoda, hogy 69 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy nyugdíj mellett is dolgozni fog.
Nagy kérdés, hogy van-e még tartalék a frissen nyugdíjba vonulók vagy az 1,45 millió nyugdíjas körében, vagy csak egy tisztulási folyamat fog végbemenni, tehát az eddig feketén-szürkén dolgozó nyugdíjasok kapják majd tisztán a fizetésüket.
A KSH adatai szerint tavalyelőtt 81, tavaly pedig már 85 ezer nyugdíjas dolgozott. Egy másik adatbázis ennél kevesebb, ötvenezer nyugdíjas foglalkoztatottságáról számol be. Ráadásul a kor kihívásainak is meg kell felelniük a munkavállalóknak, ma már elengedhetetlen a legalább alapszintű számítástechnikai tudás. Erről nincsenek adatok, de azt tudni, hogy ma a 65-74 éves korosztály negyven százaléka használt internetet.
Valószínű forgatókönyv
A legvalószínűbb forgatókönyv szerint az alacsony iskolai végzettséggel és alacsony jövedelemmel rendelkező nyugdíjasok vállalnak ismét állást, többségükben fizikai munkát.
Erős összefüggés van az életkor és a gazdasági aktivitás között. Szakértők szerint 72 év tekinthető egyfajta választóvonalnak, afölött már nagyon kevesen mennek el dolgozni. Az 1,45 millió nyugdíjasból 67 ezren vannak, akik nem öregségi nyugdíjat kapnak, hanem korhatár előtti ellátásban részesülnek. Nagyjából ők azok, akik könnyebben aktivizálhatók, azonban egy részük már most is dolgozik - derül ki a G7 cikkéből.
A fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve