A dokumentum szerint Áder János továbbra is két ingatlan résztulajdonosa: egy II. kerületi 135 négyzetméteres társasházi lakás felét és egy kisoroszi 75 négyzetméteres családi ház negyedét tudhatja magáénak.
Az államfő megtakarításai összességében több mint 8 millió forinttal csökkentek tavaly. A köztársasági elnök megvált a több mint 7,3 millió forint értékű OTP befektetési jegyétől, ING életbiztosítása viszont 10 ezer euróval (több mint hárommillió forinttal) 95 ezer euróra nőtt.
Az euróban tartott megtakarítása ugyanakkor a 2012-es 49 ezerről 28 ezerre csökkent, emellett 3300 dollárt (762 ezer forintot) is tart ezen a számláján. A forint folyószámláján lévő összeg szintén csökkent a korábbi 3,7 millió forintról 1,85 millió forintra.
Az államfő ugyanakkor tavaly 880 ezer forint értékben vásárolt kamatozó kincstárjegyet, valamint 2,4 millió forintot tart egy tartós befektetési értékpapír számlán.
Áder János vagyonnyilatkozatában nem részletezi juttatásait és ajándékait, mint írja, előbbiek megfelelnek a köztársasági elnök jogállásáról szóló törvényben meghatározottaknak, utóbbiak pedig a diplomáciai kapcsolattartásból származnak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve