A kormány elvi támogatását adta szerdai ülésén ahhoz, hogy az első nyelvvizsga térítésmentes legyen még ebben a kormányzati ciklusban - jelentette ki Balog Zoltán. A szabályozás konkrét részleteinek kidolgozása és a költségek felmérése ugyanakkor még előttük áll - tette hozzá.
A kabinet szintén támogatta az ingyenes tankönyvprogram gyorsítását - jelezte Balog Zoltán, aki nemrég egy újabb nyugdíjemelést is bejelentett.)
Kapcsolódó
A miniszter reményei szerint még ebben az évben megvalósulhat, hogy az általános iskola első nyolc osztályában ingyenesen biztosítsák a tankönyveket a diákoknak. Ennek részleteit a nemzetgazdasági tárcával közösen dolgozzák majd ki.
Emlékeztetett arra, hogy a diákok kétharmada már most is térítésmentesen vagy kedvezményesen juthat hozzá a kiadványokhoz.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve