Galgóczi Ágnes felhívta a figyelmet arra, hogy nemzetközi tapasztalatok szerint az európai országokban az új fertőzöttek száma jelentős mértékben nő. Főleg azok fertőződnek meg, akik nem oltatták be magukat. Közülük 77 százalékkal több új esetet regisztráltak az elmúlt hetekben - idézte az NNK zakértőjét az MTI.
Magyarországon a védőoltásoknak köszönhetően megállították a koronavírus-járvány harmadik hullámát - emelte ki, hangsúlyozva, hogy a további járványhullámot is csak az oltásokkal lehet megakadályozni.
Az osztályvezető kitért arra is, hogy Magyarországon több mint 5 millió 573 ezren megkapták valamely oltás első és 5 millió 311 ezren az oltás második dózisát is, így a magyar lakosság 55 százaléka védettnek számít, míg az európai átlag 41 százalék.
Galgóczi Ágnes szerint azonban "nem dőlhetünk hátra", hiszen a delta variáns újabb járványhullámot indíthat el. Kiemelte: a legfontosabb, hogy azokat az embereket megvédjék, akik leginkább kitettek a fertőzés veszélyének és súlyos lefolyású betegség kockázatának.
A járványügyi szakember kitért arra, hogy egyik védőoltás sem ad száz százalékos védelmet, de a kórházba kerülést, a betegség súlyos lefolyását megakadályozhatja.
Kitért arra, hogy hárommillió ember még nem kérte a védőoltást Magyarországon, az idős korosztály 15 százaléka nincs beoltva koronavírus ellen. A krónikus betegek, az idősek védelme a legfontosabb, ezért arra kérnek mindenkit, éljenek az oltás lehetőségével - emelte ki.
Galgóczi Ágnes emlékeztetett: a felnőttek mellett a 12 évesnél idősebbeknek is elérhető a védőoltás, egyben arra kérte a szülőket, regisztráljanak és oltassák be gyermeküket.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve