A 24.hu információja szerint október 31-ei hatállyal lemondott posztjáról Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, egyben a Médiatanács elnöke.
Értesülésüket az NMHH Kommunikációs Igazgatósága péntek délután megerősítette. Mint írták, az elnök a lemondását „új szakmai kihívások keresésével indokolta”.
Karas Monikát a miniszterelnök javaslatára 2013. augusztus 19-én nevezte ki – az elhunyt Szalai Annamária helyére – a médiahatóság vezetőjévé az államfő, a kinevezéssel Karas automatikusan a Médiatanács elnökjelöltjévé vált, a parlament pedig 2013. szeptember 9-én meg is választotta kilenc évre a testület élére az ehhez szükséges kétharmados többséggel.
A kinevezése 2022 szeptemberében járna le – már a jövő tavaszi országgyűlési választás után. Az elnököt ráadásul a hatályos médiaszabályozás alapján nem lehet újraválasztani.
A lemondása viszont megnyitja az utat azelőtt, hogy még a jelenlegi kormánytöbbség döntsön az utódlásról, kilenc évre bebetonozva a több tízmilliárdos büdzsé felett rendelkező médiahatóság, valamint a médiaszolgáltatók működését ellenőrző Médiatanács új vezetőjét – írja a 24.hu.
Karas Monika korábban a Simicska Lajoshoz tartozó médiabirodalom jogásza volt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve