Magyarországon több tízezren azért nem tudják átvenni a diplomájukat, mert bár államvizsgáztak, a szükséges nyelvvizsgát még nem tudták megszerezni. Ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium 3 milliárd forintos keretösszegből "Diplomamentő" néven képzési programot indít. A program célja, hogy a diploma megszerzésével javuljanak az érintettek esélyei a munkaerőpiacon - olvasható a NGM holnapi sajtótájékoztatójának meghívójában.
A meghívó ugyan nem szól róla, de vélhetően nyelvi képzési programok támogatásról lesz szó az NGM tájékoztatóján.
Erre - persze az érintettek választások előtti megnyerése mellett - már csak azért is szükség lehet, mert a korábbi évek folyamatos növekedését és a 2011-es 109,5 ezres csúcsot követően tavalyelőtt csak 79,9 ezren, tavaly pedig 79,3 ezren szereztek nyelvvizsga-bizonyítványt a 444.hu által idézett adatok szerint.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve