Az államtitkár emlékeztetett: 2010-ben Magyarországot együtt emlegették Görögországgal, azóta a magyar gazdaságpolitika a görögországihoz képest gyökeresen más utat választott, aminek eredményeként Magyarország többek között kikerült az EU túlzottdeficit-eljárása alól, és az ország kifizette a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) a tartozását.
Tállai András kiemelte: a következő évek kiemelt céljai között szerepel a költségvetési egyensúly, illetve az alacsony államháztartási hiány fenntartása mellett a tartós gazdasági növekedés megerősítése, az államadósság GDP-hez mért arányának csökkentése.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve