Az NGM hétfőn publikált adatai szerint az idén novemberben 154,5 milliárd forintos hiánnyal zárt az államháztartás központi alrendszere, az első tizenegy havi hiány pedig 970,7 milliárd forint volt.
Adorján Richárd kifejtette: a kormány teljesíti az idén az uniós programokkal kapcsolatos kiadásokat, amivel megvalósul az uniós források százszázalékos felhasználása, az ehhez kapcsolódó uniós transzfer azonban pénzforgalmilag később folyik be a költségvetésbe. Hozzátette, több száz milliárd forintról van szó.
Ha nem így lenne, sokkal jobb volna az egyenleg, az adóbevételek ugyanis mintegy 700 milliárd forinttal kedvezőbben alakultak, mint tavaly, a stabil gazdaságpolitikának és a stabil államháztartási gazdálkodásnak köszönhetően, amely nem engedi, hogy a kiadások elszálljanak.
Minden esély megvan arra, hogy a 2,4 százalékos hiánycél teljesüljön, esetleg ennél némileg kedvezőbben is alakulhat - hangsúlyozta.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve