A referendumot egy volt önkormányzati képviselő, Szabó Sándor Pál kezdeményezte, mert számos helyi mellett maga sem ért egyet az egykori teherkikötő fejlesztési elképzelésével. Szerinte ugyanis az még zsúfoltabbá tenné a község jelenleg is szűkös központi részét.
A helyi népszavazás augusztus 11-én 6 órától 19 óráig tart.
Kapcsolódó
A Magyar Hang azt írja, a helyiek szerették volna megismerni a fejlesztési költségek és a gazdasági megtérülési lehetőségek részleteit, ez azonban a kampányban nem teljesült. A polgármester nem nézi jó szemmel a népszavazást, ő azt szeretné, ha megtörténne a fejlesztés. Kondor Géza azzal érvelt, a hajósok a kikötőbe érkezve rögtön a parti forgatagban találnák magukat, amivel szerinte a helyiek is jól járnának, a turisták fogyasztása ugyanis bevételt termel.
A voksolás akkor lesz érvényes és eredményes, ha a választásra jogosultak legalább fele érvényesen voksol, és lesz többségi álláspont - írta cikkében a hvg.hu.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve