Összesen 44 250 gyermek született 2020 első félévében, azaz 2291 csecsemővel, 5,5 százalékkal több mint tavaly ugyanebben az időszakban.
A KSH pénteken publikált adatai szerint 64 302-an haltak meg, 5,5 százalékkal, 3733-mal kevesebben, mint egy évvel korábban. Összességében 20 052 fővel csökkent a népesség, ennyi volt a természetes fogyás, ami kedvező, 23 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbi 26 076 fős csökkenéshez képest.
Az úgynevezett termékenységi arányszám - amely leegyszerűsítve megmutatja, hogy egy nő élete folyamán hány gyermeknek adna életet - 1,5 volt az idén, ez kedvezőbb, mint a 2019 első hat hónapjában mért 1,41-es érték.
A legfrissebb adatokból kiderül az is, hogy születések száma valamennyi régióban emelkedett, a halálozások száma pedig valamennyi térségben mérséklődött.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve