A kettes pálya elegendő a járatok fogadásához és indításához - tette hozzá Hardy Mihály.
A Brussels Airlines Grazban tett kitérőt, mert a kapitány nem vállalta, hogy Budapesten teszi le a Brüsszelből érkező repülőgépet.
Jelenleg (fél tíz előtt) három gép is várakozik Ferihegy külső légterében leszállásra várva - ugyanis a kettes futópályát is most takarítják.
A flightradar24.com online radarkép adatai szerint a Brussels Airlines járatán kívül a Lufthansa Frankfurtból és Düsseldorfból érkező budapesti járata is Bécs felé tart, a CSA Prágából indult járata pedig előreláthatólag Pozsonyban fog leszállni.
Az úgynevezett közelkörzeti légi irányítás és a pilóták közti rádióforgalmazásból kiderült: a gyengébb fékhatás, illetve a kifutópályák állapota miatt kérték egyes pilóták az átirányítást.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve