Betartják-e a boltok a magyar élelmiszerkönyv új előírásait, amelyek szerint például a teljes kiőrlésűnek nevezett terméknek 60 százalékban kell teljes kiőrlésű lisztet tartalmaznia? Erre a kérdésre kerestek választ a Magyar Nemzet munkatársai a hét végén 17 nagyobb, Budapest különböző részein lévő pékségben és áruházban.
Mindenütt két kérdést tettek fel: van-e teljes kiőrlésű kenyerük és hány százalékban tartalmaz teljes kiőrlésű lisztet? A 17 helyszín közül mindössze kettőnél mutatták meg az érdeklődőknek a pékáruk összetevőit. Az egyik a Tesco volt, a másik a Princess pékséglánc.
Volt olyan hely, ahol negyed órát várakoztatták az érdeklődő vevőt, majd a visszaérkező dolgozó közölte, hogy elfelejtette a kérdést. Máshol az eladó azt mondta, ki vannak írva a polcokon az összetevők - nem voltak.
A legtöbb helyen azzal védekeztek a munkatársak, hogy nem tudják, mert nem ők sütik a kenyeret. Az aluljárókban pedig még a látszatra sem adtak azzal kapcsolatban, hogy lehetővé tegyék a vásárolónak, hogy megtudja, mi van abban, amit megeszik.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve