Az "I Bike Budapest" elnevezésű megmozdulás több ezer részvevője délután három óra után indult a Pesti alsó rakpart Szabadság híd felőli oldalától. A rendőri kíséret mellett haladó menetet narancssárga pólót viselő szervezők vezetik, a tömegben pedig kerékpáros rendőrök is tekernek. A felvonulás néhány órás ideje alatt jelentősen korlátozzák a forgalmat Budapest belvárosában, lezárták egyebek mellett az Andrássy utat és a Bajcsy-Zsilinszky utat, valamint több hidat is. A szervezők jelezték ugyanakkor, hogy a főbb tömegközlekedési járatokat átengedik.
A kerékpáros menet végállomása a Margitsziget, ahol a részvevők a megmozdulás zárásaként magasba emelik kerékpárjaikat. A Magyar Kerékpárosklub korábban közölte, céljuk hogy minél többen megtapasztalhassák egy kerékpárbarát város hangulatát, a menet ezért Budapest legszebb részein halad át.
A kerékpározás egyszerű, olcsó és gyors közlekedési mód, emellett a biciklis fejlesztések a nem kerékpározóknak is kevesebb dugót, jobb környezetet jelentenek - fejtették ki, arra is emlékeztetve, hogy a Magyar Kerékpárosklub elnöke szerdán megállapodott Tarlós István főpolgármesterrel abban, hogy a klub helyet kap a városházi tervek előkészítésében.
A szervezet szerint folytatni kell a biciklis fejlesztéseket, az elavult kerékpárutakat újra kell tervezni, meg kell oldani a bel- és külváros kapcsolatait, a hidak átjárhatóságát, a közbringa-rendszer fejlesztését és szemléletformáló kampányokat kell indítani.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve