"A most bejelentett intézkedésben, csomagban nagyon sok a bizonytalanság, és könnyen lehet, hogy azok, a zömével fideszes vezetésű települések járnak jobban, akik az elmúlt öt-hat évben nyakra-főre bocsátották ki a svájci frank alapú kötvényeket" - fogalmazott az MSZP választmányának elnöke, Szeged polgármestere a kormányfő bejelentésére reagálva az MTI-nek.
Botka szerint a Fidesz rádöbbent, hogy ha elveszik az önkormányzat bevételeit, vagyonát, valamint intézményeit, akkor a települések képtelen működni és képtelen visszafizetni a fejlesztéshez felvett hiteleket.
Az Orbán-kormány az elmúlt két évben folyamatosan csökkentette az önkormányzatok támogatását, és ezt tervezik 2013-ban is. A települések elveszítik az intézményeik egy jelentős részét, a saját bevételeiket, és jövőre 400 milliárd forinttal csökken a központi költségvetési támogatás - tette hozzá.
Megmondták: csőd lesz a vége
Botka jelezte, az elmúlt egy évben folyamatosan felhívták figyelmet arra: az elfogadott törvényeknek az lesz a következménye, hogy az önkormányzatok csődbe mennek, hiszen "a kormány által ellenséggé tett bankok" nem lesznek hajlandók közreműködni a finanszírozásban.
A szocialista politikus szerint a falvak esetében "teljes egészében felszámolják" az önkormányzatiságot, hiszen - mondta - január elsejétől a falusi önkormányzatoknak nem lesznek intézményeik, bevételeik, sőt a legkisebb településeken még a hivatali ügyintézés is megszűnik.
Orbán Viktor a Fidesz által szervezett, az Önkormányzatok az adósság csapdájában című budapesti rendezvényen jelentette be, hogy összesen 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át az állam 1956 önkormányzattól. Tájékoztatása szerint az ötezernél kevesebb lakosú települések adósságát teljes mértékben átvállalja az állam, de az ennél nagyobb települések adósságállományának egy részét is átveszi, mégpedig úgy, hogy ezek esetében egyenként - az egy főre jutó helyi adóbevételek alapján - számolják ki az adósságátvállalást. A gazdagabbaknak kisebb mértékben segítenek - jegyezte meg a kormányfő.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve