Ezt Tytti Tuppurainen, a finn kormány európai ügyekért felelős minisztere közölte Brüsszelben, hozzátéve, hogy a magyar válasz hiányos, nem foglalkozik a tweetelés tényével, és megpróbálja másra terelni a figyelmet.
A finn elnökség arról kért magyarázatot, hogy Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára Twitter-üzeneteket küldött a Magyarországgal szemben indított, 7-es cikk szerinti eljárásról folytatott keddi második meghallgatásról az Általános Ügyek Tanácsában, noha az ülés zárt ajtós volt.
Kapcsolódó
Tytti Tuppurainen hangsúlyozta, hogy az Európai Unió Tanácsának ülései titkosak, ennek megszegése rendkívül komoly vétség. Hozzátette, hogy az esetről konzultálni fognak a tanács jogi osztályával, valamint foglalkoznak vele az Európai Unió Tanácsa keretében működő Állandó Képviselők Bizottságának (Coreper) ülésén is.
A finn elnökség kérdéseire a Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszolt csütörtökön. Gulyás Gergely a kettős mérce megnyilvánulásának nevezte a számonkérést arról, hogy a magyar kormány egy államtitkára a saját véleményét rögzítve Twitteren tudósított a meghallgatásról. Kijelentette: a magyar kormány továbbra is nyitott az együttműködésre, de el kell dönteni, hogy milyen formában zajlanak az eljárások.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve