Az alkotmányügyi bizottság állásfoglalására vár a Jobbik által - az MSZP és az LMP támogatásával - kezdeményezett úgynevezett oligarcha-bizottság (teljes nevén A Simicska Lajos és Nyerges Zsolt körüli, valamint a Fidesz-kormány mögött álló gazdasági cégbirodalom állami megrendeléseinek jogszerűségét átvilágító országgyűlési vizsgálóbizottság) ügyében Kövér László házelnök, ezért hétfőn arról sem szavazott a parlament, hogy napirendre vegyék-e az ellenzéki képviselők javaslatát.
A vizsgálóbizottság felállításához az országgyűlésről szóló törvény és a házszabály szerint a parlamenti képviselők legalább ötödének (78 képviselőnek) a támogatása szükséges, a határozati javaslat aláírási ívein pedig 82 aláírás szerepel. Elvileg a T.Háznak nincs választása, kellő számú aláírás esetén létre kell hoznia a bizottságot. A kormánypárti többség azonban halogathatja a napirendre vételt vagy pedig az alkotmányügyi bizottság kimondjhata, hogy az nem felel meg a vizsgálóbizottságokra vonatkozó követelményeknek. Az öt ellenzéki (két MSZP-s, 2 jobbikos, egy LMP-s) és öt kormánypárti (négy fideszes, egy KDNP-s) képviselőből álló bizottságnak a javaslat szerint 2013. szeptember 1-jéig kellene jelentést készítenie.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve