A Ziarul Financiar című gazdasági-pénzügyi napilap által csütörtökön közölt adat szerint tavaly 15,8 millió hektoliter fogyott, az adat megegyezik a 2015-ben jegyzettel.
A román sörpiac 2008-ban érte el a csúcsot, akkor fejenként 100 liter sör fogyott. A romániai gyártóknak nem céljuk elérni a kilenc évvel ezelőtti csúcsot, sokkal jobban örülnek annak, hogy a piac stabilizálódik.
Kapcsolódó
Shachar Shaine, az egyesület elnöke kiemelte, az elmúlt tizenkét évben először fordult elő tavaly, hogy a műanyag palackban árult sör értékesítése csökkent. Két százalékos volt a visszaesés, így tavaly a műanyag palackos kiszerelésű sör az eladott mennyiség 51,5 százalékát tette ki. (A jó sörből soha nem elég.)
Romániában 1998 óta árulják a sört műanyag palackokban is. Ezt az akkor még román tulajdonban levő marosvásárhelyi sörgyár honosította meg, a jelentős siker hatására valamennyi piaci szereplő bevezette - írja az MTI.
Az egyesület képviselői szerint a műanyag palackos sör esetében tapasztalt visszaesés jelzi, hogy a román fogyasztók egyre inkább a drágább termékek felé fordulnak - olvasható a Ziarul Financiarban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve