A közleményben azt írták: az év végi költségvetési átcsoportosításokról döntő kormányhatározat értelmében Komlóra érkező 385 millió forintból teljesen felújítják a Munkácsy Mihály utca útburkolatát.
A vásártértől a Mecsekfalui útig az útalap és a burkolat cseréje mellett modernizálják a meglévő körforgalmat és egy újat is építenek - részletezték.
A 2018 elején befejeződő beruházás keretében rendbe hozzák a padkákat, kicserélik az úttest alatt húzódó vízvezetékeket és kiépítik a csapadék-vízelvezetést is.
A projekt támogatási szerződését 2017 elején írják alá; ezt követően indul a tervek elkészítése és a közbeszerzési eljárások előkészítése - derült ki a közleményből, amely arra is kitért, hogy a komlói önkormányzat a napokban 131 millió forintos működési támogatást kapott a Belügyminisztériumtól.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve