A hivatal munkatársát azzal összefüggésben kérdezték, hogy a Nébih és az adóhatóság a múlt héten mintegy négy tonna zöldséget és gyümölcsöt, főleg narancsot semmisített meg a budapesti nagybani piacon.
A lefoglalt élelmiszerek mennyisége évről évre csökken: 2012-ben, amikor elkezdték a nagybani piacok ellenőrzését, még 60-100 tonna terméket kellett lefoglalni egy-egy alkalommal. Helik Ferenc szerint a szigorú ellenőrzésekkel a becsületes kereskedőket segítik a tisztességtelenül piaci előnyre törekvőkkel szemben.
Helik Ferenc elmondta, a lefoglalt élelmiszereket az egészségügyi kockázatok miatt minden esetben meg kell semmisíteni, mert az igazolatlan eredetű termékek fogyasztása még az állatokra is veszélyes lehet. Felidézte: egy vidéki állatkertben egy oroszlán elpusztult, miután gondozói egy út szélén talált szarvasmarhatetemet etettek meg vele.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve