A hatóság emberei a gazdasági szereplők három nagy csoportjánál tarthatnak mostanában vizsgálatokat. Budapesten és néhol vidéken is felkerültek a webáruházak a hivatal listájára.
A fenyőárusok elsősorban ezen a héten szinte mindenhol számíthatnak az adóhivatalnokok feltűnésére. Az adóhivatal előrejelzése szerint Veszprém, Fejér, Nógrád, Somogy, Tolna és Hajdú-Bihar megye faárusai mindenképpen számíthatnak adóellenőrzésre, de Vasban, Hevesben és Komáromban sem lepődhetnek meg az érintettek, ha december 24-ig NAV-osokkal találkoznak.
Kapcsolódó
A fenyőfások mellett a díszeket kínálók, az édességkereskedők és az ajándékárusok szintén kiemelt hatósági érdeklődéssel számolhatnak az utolsó pillanatig. A revizorok nemcsak a boltokban, hanem a kitelepüléseken, a piacokon és a közterületen is akcióba lendülhetnek.
A mostani időszak harmadik, nagy forgalmat bonyolító gazdasági szereplői - nem utolsósorban a vírushelyzet miatt - az ételrendeléssel, házhoz szállítással foglalkozó vállalkozások. Ezek a cégek szintén több megyében is - például Bács-Kiskunban, Jász-Nagykun-Szolnokban, Győr-Moson-Sopronban és Szabolcs-Szatmár-Beregben - számíthatnak adóügyi vizsgálatra - írta a napilap.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve