A kormány döntése értelmében folytatódik a Magyar Honvédség baltikumi szerepvállalása, és Tallinn arra kérte Magyarországot, hogy az észtországi Amari legyen a bázisa a NATO-keretben megerősített légtérvédelemben részt vevő magyar kontingensnek - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel telefonon, miután meglátogatta az észtországi Voruban szolgálatot teljesítő magyar lövész századot.
A NATO megerősített jelenléte keretében most szolgálatot teljesítő 124 fős magyar katonai kontingens kiküldése a Magyar Honvédség első észtországi szerepvállalása.
Kapcsolódó
A Visegrádi négyek országai tavaly hozták meg a döntést, hogy idén egy-egy századdal, negyedéves váltásokban részt vesznek a baltikumi NATO-misszióban. A megerősített magyar lövész század hadgyakorlatokat és kiképzési feladatokat hajt végre - tette hozzá a miniszter.
Szijjártó meglátogatta a kontingenst, és kifejezte a katonáknak a kormány megbecsülését a haza szolgálatáért, valamint megköszönte nekik, hogy elvállalták a missziót, amellyel újabb dicsőséget szereznek Magyarországnak - írta az MTI.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve