Sokfelé ad munkát a tűzoltóknak a viharos szél, hétfő délig országszerte mintegy 140 riasztásuk volt - közölt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-vel.
Mukics Dániel elmondta: a legtöbb hívást Budapesten és Pest megyében kapták. Jellemzően leszakadt faágak, kidőlt fák, ledőlt kémények okoztak gondot, de több épületben is károkat okozott a szél. A fővárosi Uzsoki kórház egyik épületére rádőlt egy fa, de senki sem sérült meg. A VIII. kerületben az Alföldi utcában egy közintézmény tetejét mintegy 100 négyzetméteren bontotta meg a szél.
Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pedig azt mondta: a fővárosban több mint negyven helyszínre riasztották a tűzoltókat. Jellemzően útra dőlt fák, leszakadt, többmázsás faágak, megrongálódott háztetők és utcára hulló cserepek miatt kértek a tűzoltók segítségét.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében azt írta: hétfőn a néhol még erős szél estére mindenütt mérséklődik, majd éjszakától ismét megélénkül, néhol meg is erősödik.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve