A szakértő szerint ekkora bérnövekedéssel megugrana az életszínvonal, és itthon maradnának a magyar munkavállalók, nem Nyugat-Európába mennének dolgozni. Nyugaton lényegesen magasabb a GDP-ben mért bérhányad. Miközben a bruttó hazai termékben mért különbség a nyugat- és kelet-európai országok között háromszoros, addig a bérkülönbség négy-ötszörös.
György szerint a gazdasági növekedés és a bérhányadban mutatkozó különbség felszámolása együtt lehetővé tenne 2021-ig egy 40 százalékos béremelkedést.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a szerdai szakszervezeti egyeztetéseket követően a lapnak elmondta, hogy a csütörtökön folytatódó bértárgyalásokon ragaszkodnak a járulékcsökkentéssel együtt járó béremeléshez és továbbra is a létminimum szintjének elérését helyezik előtérbe a következő két évben a minimálbérnél.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve