Szombaton a késő délutáni óráktól északnyugat felől hidegfront éri el térségünket, amely eleinte főként északon, majd vasárnap már több helyen okoz vegyes halmazállapotú csapadékot. Északkeleten hó, havas eső, néhol ónos eső, másutt eső, ónos eső várható. Vasárnap napközben már az ország nagy részén eső valószínű. Napsütést csak a hétfőn érkező markánsabb hidegfronttól remélhetünk, akkor felszakadozik a felhőzet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -5 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 0 és -4, vasárnap már általában -1 és +6 fok között valószínű.
Hétfőn általában szakadozott felhőzetre, több-kevesebb napsütésre számíthatunk, de délnyugaton és északkeleten maradhatnak borult területek is. Hajnalban, reggel a keleti határvidéken még lehet eső, ónos eső, egyébként napközben számottevő csapadék már nem lesz. A nyugati, északnyugati szél megélénkül, időnként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul, de a tartósan borult helyeken ennél hidegebb lesz.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve