Erről Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter beszélt a Biztonság hete országos rendezvénysorozat központi megnyitóján, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
A miniszter az MTI szerint azt mondta: azért is kell a közlekedésbiztonság témájával foglalkozni, mert naponta 3500-an halnak meg közlekedési balesetben a világon, ez pedig a világ gazdaságának GDP-jét akár 3 százalékkal is csökkenti.
Hozzátette: Magyarországon tavaly 500-nál kevesebben haltak meg közlekedési balesetben. Kiemelte: a közlekedési balesetek 92-93 százalékát emberi hiba okozza, ezért nagyon fontos, hogy a műszaki és infrastrukturális feltételek javítása mellett tudatosítsák az emberekben, mi történik velük egy közlekedési balesetben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve