Az árstopokat azért létették életbe mert a gazdaságot ársokk érte. Ezek jó átmeneti megoldások voltak, de állandóan nem fenntarthatók - mondta a műsorban hozzátéve, hogy szerinte betöltötték a szerepüket, de az energiaválság még tart.
Az infláció és a fenntarthatóság oldaláról kell mérlegelni az intézkedések fenntarthatóságát, illetve azt is figyelni kell, hogy a megfelelő mennyiségű import is beérkezzen az országba. Ezt persze fel is kell dolgozni, a pozsonyi finomító visszaállt a munkába, és Százhalombatta is vissza fog várhatóan.
27 százalékos beruházási ráta
Az ország beruházási rátáját 27 százalék közelében kellene tartani, ehhez pedig magánberuházások kellenek. Arra koncentrálnak, hogy minden olyan beruházást, amely addicionális (ami nem valósulna meg, csak állami segítséggel), támogassanak - magyarázta.
A moszkvai út
Fontos, hogy legyen gáz, megfelelő gáz legyen, és az ára megfelelő legyen. Ezen feltételek mentén tárgyaltam, de várni kell még pár hetet, hogy lássuk, el tudtunk-e érni valamit. A politikának a politikával kell tárgyalnia, a Gazprommal rendes munkarendben az MVM tárgyal" - mondta, hozzátéve, hogy "a jelenlegi egy jó gázszerződés, de ha változnak a körülmények, akkor ahhoz lehet igazítani új feltételeket".
Forintárfolyam, Vodafone
A forint árfolyamával kapcsolatban azt mondta: a dollár erősödése gyengíti a forintot, míg az MNB kamatemelési folyamata kedvezően hat az árfolyamra. Az energiaárak mozgása is befolyásolja az árfolyamot, és ez valószínűleg így is marad még a továbbiakban is. Most éppen az energiaárak (főként a gázé) utóbbi napokban megfigyelt csökkenése segített a forintot a 400-as szint közelébe erősíteni.
A miniszter a Vodafone megvásárlásának lehetőségét nagyon jó alkalomnak tartja, amilyen korántsem minden évben adódik.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve