A főváros és a BKK tervei szerint a metrópótlás 2017 nyarán kezdődik, a rekonstrukció három főütemben történik. Először Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között zárják le a vonalat, majd a Lehel tér és Újpest-Központ közötti szakaszon is elkezdődnek a munkálatok - ebben az időszakban csak a Nagyvárad és a Lehel tér között lehet közlekedni.
A második ütemben épp ezen a szakaszon nem közlekednek majd a szerelvények, míg a külső végállomásoktól befelé már igen. A harmadik ütemben pedig az Árpád-híd és a Deák tér között lesz metrópótlás, mindenhol máshol már járni fog a metró.
Pontos időpontok és részletek még nincsenek a felújítási tervről, de a BKK interaktív tájékoztató oldalán már most figyelmeztetnek, hogy lesz olyan időszak is - esténként és hétvégente -, amikor a teljes vonalon pótlóbusszal lehet csak közlekedni.
A BKK megvizsgálta, hogy a Kőbánya-Kispest-Nagyvárad tér szakasz felújítása alatt várhatóan miként rendeződik át a forgalom. Lakótérségekre bontva térképen egy mobilitási tervet dolgozott ki, hogyan lehet tömegközlekedéssel a belvárosba jutni. Az első ütemben lesznek olyan járatok, amelyek csak Határ útig közlekednek, hogy jobban elosszák a forgalmat. Bizonyos pótlóbuszok pedig a gyorsabb eljutás biztosítása érdekében a népligeti felüljárón át közlekednek. A pótlóbuszok zavartalan haladását forgalomtechnikai módosítások, előnyben részesítések segítik.
A kényszerű átszállás és mert a pótlóbuszok metróhoz képest lassabban haladnak, a belváros elérésének gyorsítása érdekében a BKK bővítené a lezárt metrószakaszt elkerülő, közvetlenül a belváros vagy az üzemelő metróvonalak felé közlekedő eljutási lehetőségek kínálatát (szemléltetésül néhány példa az alábbi ábrán látható).

Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve