Eddig harmincegy ajánlatkérés érkezett a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz - értesült a Magyar Nemzet.
Tavaly decemberben tizenegy játékkaszinó és bennük összesen 3300 nyerőgép működését engedélyezte az Országgyűlés. Ötszázezer lakosonként legfeljebb egy ilyen létesítményt lehet üzemeltetni, azzal a megkötéssel, hogy a fővárosban és Pest megyében összesen ötöt, a Dunántúlon és a keleti országrészben pedig hármat-hármat.
Szentpétery Kálmán, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója jelezte: a tizenegy kaszinó működtetésére jelentkeztek. Véleménye szerint ezt nyereségesen lehetne végezni. Adott esetben pedig további együttműködést kötnének jelenlegi osztrák partnerükkel is. Szentpétery szerint nem feltétlenül üzletként kell tekinteni a kaszinók üzemeltetésére, hiszen kiemelt felelősségvállalás terheli ezt a tevékenységet. Tekintettel arra, hogy sokaknál szenvedélybetegséget okozhat a játék, nem beszélve a közbiztonsági vonatkozásokról. Az elnök-vezérigazgató szerint éppen ezért lenne célszerű, ha állami felügyelet alá tartozna mind a tizenegy létesítmény - írta a lap.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve