"A szülői értekezleten elhangzott, hogy gyermekeink székei elhasználódtak, balesetveszélyesek, ezért célszerű lenne ezeknek a cseréjét megvalósítani. Megoldásként felmerült annak a lehetősége, hogy minden szülő saját gyermekének ezt anyagilag megfinanszírozná. Az új székek ára kb. 4-5 ezer forint/darab. Kérjük a szülőket, hogy nyilatkozzanak, hogy tudják-e támogatni ezt a törekvést" Ez a szöveg olvasható a portál által idézett levélben, amit Jakab Péter, a Jobbik miskolci frakcióvezetője osztott meg Facebook oldalán.
"Én úgy vettem észre,hogy a szülők nagy része ezt már természetesnek vette" - mondta az egyik szülő. "Fizetünk csoportpénzt, mert máskülönben az óvónénik a napi foglalkozásokhoz nem tudnának felszereléseket vásárolni. Visszük a gyerekeknek a szalvétát, kézmosót, wc papírt, fogkrémet, törlőpapírt, papírzsepit. Viszont hallottam régebbi szülőktől, hogy a mosdót annak idején ők újították fel, mert életveszélyes volt! Most a székek balesetveszélyesek. Úgy tudom, csak néhány szülő fizetőképes,a többi nemmel válaszolt" - fűzte hozzá.
Szerinte az óvoda dolgozói igyekeznek normális körülményeket teremteni, de az önkormányzatnál azt mondják, hogy nincs keret az eszközökre.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve