A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János érdekes törvénymódosítási javaslatot nyújtott be, Halász Jánossal közösen - írja a Magyar Nemzet. A jövőben a kulturális örökség védelméért felelős miniszter - jelenleg Lázár - javasolhatná, hogy az önkormányzati vagy állami közgyűjteményekben őrzött kulturális javakat, jellemzően múzeumi műtárgyakat kinek adják birtokba hasznosítás céljából "különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén, a versenyeztetés mellőzésével".
A törvényben jelenleg két lehetőség van arra, hogy kivegyék a múzeumok kezéből a műtárgyakat. Az egyik a kölcsönzés - meghatározott feltételek mellett -, a másik az, amikor a miniszter jelöli ki, hogy hol őrizzék vagy mutassák be a műtárgyat, "a széles körű hozzáférés céljait szem előtt tartva", vagyis például azért, hogy az egyik múzeum raktárában őrzött tárgy egy másik múzeumban bemutatható legyen. Most azonban egy harmadik, az előző kettőtől különböző célról, egyelőre közelebbről meg nem határozott hasznosításról van szó - hívja fel a figyelmet a napilap.
Jelen módosítás annak lehetőségét teremti meg, hogy ha az állami vagy helyi önkormányzati fenntartású közgyűjteményekben őrzött kulturális javak körébe tartozó vagyontárgyon vagy vagyontárgyegyüttesen az állam tulajdonszerzése már jogszerűen teljesedésbe ment, de utóbb mégis olyan méltányolható körülmények merülnek fel, amelyek a vagyontárgynak vagy vagyontárgyegyüttesnek a használatba adását az érintett személy (igénylő) részére indokolttá teszik, akkor erről megfelelő biztosítékok mentén az állam dönthessen - áll az indoklásban.
Mit jelenthet ez?
A mai tulajdonviszonyok között nehezen jöhet létre olyan helyzet, amelyre ez az állítás igaz, hiszen ma jellemzően adásvétellel és ajándékozással kerülnek az állam tulajdonába más tulajdonában álló javak, ekkor azonban aligha volna ok ezeket hasznosításra visszaadni. Esetleg az arisztokrata családok egykor államosított vagyontárgyaira volna ráhúzható ez a leírás - véli a Magyar Nemzet.
A lap megkérdezte a Miniszterelnökségtől, hogy milyen típusú hasznosításra gondolnak, és milyen olyan körülmény merülhet fel, amely miatt erre szükség lehet, várják a válaszokat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve